Tudod, amikor a húgom bejelentette, hogy jövő nyáron férjhez megy és elkezdtünk helyszínt keresni, senki nem gondolta, hogy ez ekkora kaland lesz, főleg amikor bedobta, hogy rendezvényhelyszín Nyíregyházán kell, mert a vőlegény családja ott él és a nagymama már nem tud utazni. Először mindenki próbálta lebeszélni, hogy miért nem Budapest, de a húgom hajthatatlan volt – a nagyi kilencven éves, ő a vőlegény kedvenc rokona, és kész, Nyíregyházán lesz az esküvő. Anyám persze rögtön pánikba esett, hogy ő nem ismeri a nyíregyházi helyeket, honnan fogja tudni, melyik jó, melyik nem, de a húgom megnyugtatta, hogy majd együtt megnézünk mindent. Így kezdődött a nagy helyszínvadászat, ami végül három hónapig tartott és majdnem az egész család idegösszeomlásához vezetett.
Az első körben még optimisták voltunk – a húgom összeírt egy listát az internetről, hogy milyen helyek vannak Nyíregyházán, és egy szombaton nekivágtunk megnézni őket. Anyám, a húgom, a vőlegényem meg én bepattantunk az autóba, és irány Nyíregyháza. Az első hely egy kastély volt a város szélén, gyönyörű képekkel a honlapon, árakkal persze nem. Amikor odaértünk, kiderült, hogy a kastély fel van újítva, de csak kívülről – belül még mindig omlik a vakolat, és az esküvőket egy melléképületben tartják, ami inkább hasonlít egy felújított istállóra. A tulajdonos lelkesen magyarázta, hogy milyen autentikus a hangulat, de amikor anyám meglátta a mosdókat, csak annyit mondott, hogy „akkor inkább sátor”. A következő állomás egy modern rendezvényközpont volt, ami papíron szuper volt – légkondi, minden technikai felszerelés, hatalmas parkoló. Csak éppen úgy nézett ki, mint egy gyári csarnok, semmi hangulata nem volt. A húgom próbálta elképzelni magát menyasszonyi ruhában egy ilyen helyen, de láttam rajta, hogy ez nem az.
A harmadik hely már ígéretesebb volt – egy étterem nagy kerttel, ahol sok esküvőt tartottak már. A tulaj, egy kedves középkorú hölgy, mindent megmutatott, még az étlapot is, és az árak is reálisnak tűntek. Már majdnem meg is állapodtunk, amikor a vőlegényem megkérdezte, hogy mi van, ha esik. A tulaj zavarba jött, majd bevallotta, hogy olyankor be kell férni az étterembe, ami maximum nyolcvan főt bír el, mi pedig százötvenet terveztünk. Szóval ez is kiesett. Aznap még megnéztünk két helyet, de az egyik túl drága volt, a másik meg túl kicsi. Hazafelé csend volt az autóban, mindenki fáradt volt és csalódott. Este a húgom felhívott sírva, hogy lehet, hogy nem is lesz esküvő, ha nem találunk helyet.
A következő hetekben folytatódott a keresés – hétvégente mentünk le Nyíregyházára, hétköznap pedig telefonálgattunk, emaileztünk. Volt olyan hely, ahol kiderült, hogy kutyabarát rendezvényközpont, ami szuper, csak éppen a húgom allergiás a kutyaszőrre. Volt, ahol azt mondták, hogy csak akkor foglalhatunk, ha az ő cateringjüket használjuk, de amikor megkóstoltuk az ételeket, hát… mondjuk úgy, hogy a vőlegény nagymamája jobbat főz otthon. Aztán találtunk egy gyönyörű borászatot a város mellett, már majdnem lefoglaltuk, amikor kiderült, hogy nincs engedélyük éjfél után zenét játszani, szóval tíz órakor vége kellene legyen a bulinak. A negyedik hónap végén már mindenki ideges volt, anyám már azt mondta, hogy tartsuk a mi kertünkben sátorban, a húgom meg egyre többször sírt, hogy ez az egész egy katasztrófa. Végül a vőlegény egyik munkatársa ajánlott egy helyet – nem volt a listánkon, mert új volt, csak pár hónapja nyitottak. Amikor odamentünk, először szkeptikusak voltunk, mert egy felújított tanya volt, de ahogy beléptünk, mindenki tudta, hogy ez az. Gyönyörűen fel volt újítva, modern mosdók, ősi fa gerendák, hatalmas kert, fedett terasz arra az esetre, ha esik, és a tulajdonosok, egy fiatal pár, teljesen rugalmasak voltak mindenben. Az árak is stimmeltek, még azt is megengedték, hogy külső cateringet hozzunk.
A húgom úgy nézett ki, mint akinek levették a válláról a világ összes terhét. Anyám majdnem elsírta magát a megkönnyebbüléstől. Le is foglaltuk rögtön, fizettünk előleget, és mindenki boldog volt. Az esküvő végül tökéletes lett – még az időjárás is kegyes volt hozzánk. A nagyi végig mosolygott, táncolt is egy kicsit, és mindenki azt mondta, hogy ilyen szép helyen még nem voltak lagziban. Most, utólag visszagondolva, már nevetünk az egészen, hogy mennyi helyet megnéztünk, mennyi kilométert autóztunk, és hogy majdnem feladtuk. De megérte, mert tényleg gyönyörű volt minden. Bár amikor a húgom barátja most mesélte, hogy ők is Nyíregyházán akarnak esküvőt tartani, mindannyian egyszerre mondtuk, hogy „kezdjetek el MOST keresni!”. Mert az a három hónap helyszínvadászat elég volt egy életre. De legalább most már tudjuk, hogy hol NEM érdemes esküvőt tartani Nyíregyházán – sajnos ezt a tudást drágán szereztük meg.