Az irodai parkoló szélén álldogálva néztem, ahogy egy srác menő öltönyben suhan el mellettem a legjobb elektromos roller-én, és abban a pillanatban belém hasított: basszus, én itt szívom a parkolójegyekkel meg a dugókkal, amikor létezik ennél sokkal jobb megoldás is. Aznap este már tudtam, hogy nagy változás jön az életembe.
Vacsi után, amikor a gyerekek már aludtak, elővettem a laptopot. Te, három napig kutakodtam, mint valami megszállott. A feleségem már azt hitte, valami kriptovalutába akarok megint befektetni, annyit görnyedtem a képernyő előtt. De aztán rábukkantam egy olyan weboldalra, ahol városi arcok írták le a tapasztalataikat, nem csak reklámszövegeket nyomattak.
Az egyik tag, egy futár srác, úgy leírta a buktatókat, hogy röhögtem és jegyzeteltem egyszerre. „Haver, ne a lóerőket nézd, hanem azt, hogy bírja-e a pesti kátyúkat!” – írta, és ezzel levette a vállamról a választás súlyának felét. Aztán találtam egy videót, ahol egy volt motoros tesztelt különböző rollereket. Az őszinte beszólásai mindent vittek: „Ez olyan stabil, mint részeg matróz a viharban” – mondta az egyik típusról.
Két hétig válogattam, számolgattam, mint egy könyvelő az adóbevallás idején. A haverok már azzal cukkoltak, hogy egyszerűbb volt az esküvőmet megszervezni, mint ezt a rollervásárlást. De nem sietettem el – elvégre nem akartam, hogy az első kátyúnál szétessen alattam a cucc. Végül egy olyan mellett döntöttem, ami nem vitte el a nyaralásra félretett lóvét, de azért nem is a kínai piac büszkesége volt.
Amikor megjött a cucc, olyan izgatott voltam, mint egy kölyök karácsonykor. A szomszéd srácok persze rögtön ott termettek, és úgy bámulták, mintha most szállt volna le egy UFO-ról. Az első próbálkozásom… na, az bekerült a család vicces videói közé. Sikerült majdnem fellökni egy kukát, aztán kis híján beleparkoltam egy bokorba. A fiam azóta is ezzel cukkkol: „Apa, ma hány bokrot tervezel még meglátogatni?”
Most már úgy siklok végig a városon, mint egy profi. A múltkor még egy motoros rendőr is felém bólintott, amikor szabályosan lehúzódtam az út szélére. Az irodában meg már amolyan guruként tekintenek rám – a múltkor három kollégának is segítettem rollert választani. A főnök meg csak néz, hogy mindig időben beérek a reggeli meetingre.
A legjobb az egészben, hogy teljesen új arcát mutatja a város. Olyan helyeket fedezek fel, amiket autóval sose vettem volna észre. Van egy kis pék a kerülőúton, na ott olyan croissant-t sütnek, hogy még a francia nagymamám is megnyalná mind a tíz ujját. Ja, és képzeld, a múltkor összefutottam a volt osztályfőnökömmel – azt hitte, valami titkos ügynök vagyok az öltönyben, rollerrel.
Mondjuk néha adódnak érdekes helyzetek. A múltkor egy idős bácsi megállított és negyedórán át magyarázta, hogy az ő idejében még fából voltak a rollerek. Mondtam neki: „Józsi bácsi, ez már a jövő – csak áram kell hozzá meg egy kis egyensúlyérzék!” Most már mindig integet, amikor elmegyek a háza előtt.
A feleségem szerint úgy vigyorgok reggelente, mint macska a tejföldre. De tudod mit? Igaza van. Mert amikor elsuhansz a dugóban álló autók között, amikor nem kell fél órát parkolóhelyet keresni, amikor csak úgy ráfordulsz egy mellékutcára, mert megtetszik egy kirakat – na, az valami hihetetlen szabadságérzés. És a legkirályabb? A kislányom szerint én vagyok a legmenőbb apuka az oviban. Mondjuk az óvónéni kicsit furán nézett, amikor egyszer rollerrel mentem szülőire, de kit érdekel? Végre nem csak egy irodista pasi vagyok, hanem egy városi kalandor is. Na jó, lehet, hogy ez túlzás, de azért sokkal színesebb lett az életem, mióta megvettem ezt a rollert.
